Fekete és fehér – sakk szimultán Ivánka Máriával
A Szentimre100 és a Szent Imre Gimnázium közös eseménye lehetőséget ad, hogy a ciszterci rend színeinek bűvületében az asztaloknál töltsünk el néhány izgalmas órát. Az asztalok másik oldalán Ivánka Mária nemzetközi nagymester, négyszeres olimpiai ezüstérmes, kilencszeres magyar bajnok, a Szent Imre kórus tagja áll majd.
A plébánia öt lelkes sakkozó hívét várjuk az asztalokhoz a gimnázium diákjai mellett sakkozni és a többieket pedig drukkolni.
Mikor: szeptember 7., csütörtök délután 3-tól 7-ig
Hol: Szent Imre Gimnázium Díszterme
Az esemény szervezője: Nagy Bence tanár úr (SzIG) (nagybencelajos@gmail.com)